7 jel, hogy ideje segítséget kérned

Mikor jelent többet a fáradtság egy rossz hétnél? Dr. Fodor-Marosujvári Eszterrel hét olyan jelet gyűjtöttünk össze, amelyek arra utalhatnak, hogy érdemes külső segítséget kérni.

Van az a pont, amikor már nem egyszerűen rossz heted van.

Reggel nincs kedved elindulni. Folyamatosan feszült vagy. Nem alszol jól. Egyre nehezebben koncentrálsz. Mindent elvállalsz, aztán azt érzed, rád omlik az egész.

Ezeket könnyű különálló problémaként kezelni.

Pedig néha ugyanarra mutatnak: valami már egy ideje nincs rendben, és egyedül nem sikerül változtatnod rajta.

Dr. Fodor-Marosujvári Eszter life- és business coachcsal, Ultrarövid Terápiás konzulenssel készült beszélgetésünk harmadik, záró részében azt néztük meg, milyen jelek utalhatnak arra, hogy érdemes lehet külső segítséget kérni.

Fontos: ez nem diagnosztikai lista. Nem arról van szó, hogy ha három pontot kipipálsz, akkor coachra van szükséged. Eszter szerint éppen ezért fontos az első beszélgetés, ahol az is kiderülhet, hogy coaching helyett más szakember tud megfelelő segítséget adni.

Nézzük mik azok a jelek, ahol érdemes elgondolkodni:

1. Reggel már elindulni sincs kedved

Nem egy rosszul sikerült hétfőről beszélünk.

Hanem arról, amikor tartósan eltűnik a motivációd. Nem érdekel igazán, amit csinálsz, belefásultál a mindennapokba, és reggelente egyre nehezebb rávenned magad arra, hogy elkezdd a napot.

Eszter ezt az egyik legegyértelműbb jelként említi:

„Reggel fölkelsz, és nincs kedved semmihez. Nincs kedved elindulni, nincs motivációd, belefásultál, unod az életed.”

Egy rossz nap természetes. Ha viszont ez válik alapállapottá, arra már érdemes odafigyelni.

2. Állandóan feszült vagy

Munka után sem áll le az agyad.

Fejben tovább dolgozol, újrajátszod a konfliktusokat, a másnapi feladatokon gondolkodsz. Este nehezen alszol el, vagy egyszerűen azt érzed, hogy folyamatos készenléti állapotban vagy.

Eszter az állandó feszültséget, idegességet, pörgést és az alvási nehézségeket szintén olyan jelként említi, amelynél érdemes megvizsgálni, mi van a háttérben.

3. Nem tudsz koncentrálni

Leülsz dolgozni, de nem haladsz.

Elkezded az egyik feladatot, közben belevágsz egy másikba, aztán eszedbe jut egy harmadik. A nap végére elfáradsz, miközben azt érzed, alig jutottál valamire.

Ez nem feltétlenül időmenedzsment-probléma.

Lehet, hogy egyszerűen túl sok mindent próbálsz egyszerre fejben tartani, és már nincs hozzá elegendő mentális kapacitásod.

4. Úgy érzed, rád omlik minden

Egyre nehezebb eldönteni, mi fontos és mi várhat.

Minden sürgősnek tűnik. Mindenki akar tőled valamit. Te pedig próbálsz mindennek megfelelni. Közben Te teljesen elveszel a saját életedben.

Eszter szerint intő jel lehet, amikor valaki már képtelen priorizálni, beosztani az idejét, és azt érzi, bármit csinál, folyamatosan maga előtt görgeti a feladatokat, állandó a mókuskerék.

5. Nem tudsz nemet mondani

Ez munkahelyen különösen alattomos probléma.

Aki mindenre igent mond, arról gyakran feltétekezik jól terhelhető, megbízható munkatárs, aki mindent kibír.

Csakhogy a terhelhetőségnek is van határa.

Eszter szerint látszólag kifejezetten jó munkavállalónak tűnhet az, akire mindent rá lehet tenni. Közben viszont folyamatosan túlterheli magát, nem húz határokat, és előbb-utóbb egyszerűen elfogy, kimerül.

A nemet mondás hiánya tehát nem feltétlenül erény, hanem sok esetbenegy probléma tünete, amelynek súlyos ára lehet.

6. A tested is elkezd jelezni

Gyakrabban leszel beteg. Többször maradsz otthon. Egyre nehezebben veszed rá magad arra, hogy bemenj dolgozni.

Itt érdemes különösen óvatosan fogalmazni: a gyakori betegségeknek természetesen számos testi oka lehet, ezért ezeket orvosilag is komolyan kell venni.

De ha a fizikai rosszullétek mellett tartós stressz, kimerültség, motivációvesztés vagy munkahelyi szorongás is jelen van, akkor érdemes azt is megvizsgálni, milyen szerepet játszik ebben az élethelyzeted vagy a munkád. Sokszor hallja Eszter az ügyfelektől az is, hogy csak a betegség állít meg, a test STOP táblát állíthat. De vajon érdemes megvárni?

7. Ugyanoda jutsz vissza újra és újra

Talán ez a legkevésbé látványos jel.

Tudod, mit kellene másképp csinálnod. Tudod, hogy nemet kellene mondani. Tudod, hogy változtatnod kellene egy kapcsolaton, a munkádon vagy a saját működéseden.

Megpróbálod.

Aztán néhány hét vagy hónap múlva ugyanott vagy.

Eszter saját munkájában gyakran találkozik olyan helyzetekkel, amikor valaki érti a problémáját, mégsem tud tartósan változtatni. Ilyenkor nem biztos, hogy még egy időbeosztási technika vagy újabb jó tanács hiányzik. Lehet, hogy azt kell megérteni, miért tér vissza újra és újra ugyanaz a működés. Enélkül változtathatunk  a munkahelyen, a párunkon, a baráti társaságon stb. nagy valószínűséggel előbb-utóbb ugyanaz a helyzet áll elő más köntösben.

Nem kell megvárni, amíg nagy lesz a baj

A beszélgetésünk egyik visszatérő gondolata az volt, hogy segítséget kérni sokunknak önmagában nehézséget okoz.

Mert azt tanultuk, hogy meg kell oldanunk a saját problémáinkat.
Mert nem akarjuk, hogy mások gyengének lássanak.

Vagy egyszerűen azt gondoljuk: másoknak ennél sokkal komolyabb problémáik vannak.
Sokszor elmegyünk a falig és csak akkor nézünk szembe azzal, hogy hová is jutottunk.

Eszter erre mondott egy mondatot, ami szerintünk jó lezárása ennek a háromrészes sorozatnak:

„A legbátrabb döntés az, hogy felvállaljuk a gyengeségünket.”

És rögtön hozzátette:

„Attól leszek rohadt erős, hogy bevallom,
hogy nekem is vannak problémáim.”

Fontos azonban azt is kiemelni, hogy nem minden elakadásra a coaching a válasz. Lehet, hogy coachra van szükséged, de az is, hogy inkább a pszichológus a jó választás. Lehet, hogy orvosra is szükséged van, de az islehet, hogy elég egyszerűen egy őszinte beszélgetés valakivel, akiben megbízol. Számos lehetőség közül választhatsz.

A lényeg és első fontos lépés nem az, hogy pontosan tudjukanem hogy észrevegyük, amikor valami tartósan nincs rendben, és ne várjuk meg, amíg teljesen maga alá temet. Merjünk szembenézni, merjünk lépni és, ha úgy érezzük könnyebb lenne ezen nem egyedül végigmenni, kérjünk támogatást. Ez az igazi bátorság, ebben rejlik a valódi erőnk.

A cikkben megszólaló szakember

Dr. Fodor-Marosujvári Eszter life- és business coach, Ultrarövid Terápiás konzulens. Közel húsz évig dolgozott jogászként, mielőtt főállásban a coaching mellett döntött volna. Az elmúlt években több mint 120 klienssel dolgozott együtt, life- és business területen egyaránt. Munkájában a coaching és az Ultrarövid Terápia módszereit ötvözi, mindig az ügyfél élethelyzetéhez és céljaihoz igazodva.

Coaching szolgáltatása a Beeward központi jutalmai között is elérhető.
Ha szeretnél többet megtudni a munkájáról vagy felvennéd vele a kapcsolatot, az alábbi felületeken találod:

Linkedin
Fészek coaching

További cikkek a sorozatból

Ez a cikk egy interjúsorozat része, amelyben Eszter segítségével a coachinggal, a vezetéssel és a munkahelyi jólléttel kapcsolatos kérdéseket járjuk körül.

Mikor érdemes coachhoz fordulni? Egy coach válaszol

Miért nem működik a kötelező coaching?

✓ 7 jel, hogy ideje segítséget kérned.

Coach, tréner, mentor vagy más fejlesztő szakember vagy?

Ha hiszel abban, hogy a fejlődés is lehet jutalom, keress minket. Folyamatosan bővítjük központi jutalmaink körét olyan szakemberekkel, akik segítenek jobbá tenni a munkahelyeket.

Megosztás:

A jó csapat nem épül fel magától.

Rendszert adunk a munkahelyi elismerésnek. Hogy a köszönet ne véletlenül történjen meg, hanem a csapatotok mindennapjainak része legyen.