Főoldal / Beeward nagykövetek / Gerner András
A Beeward progresszív szellemiségével közösségeket épít

Mint a jó úttörő, ahol tudok, segítek. Elkötelezett rajongója vagyok a hazámnak, ezért a magam szerény eszközeivel szeretném Magyarországot (még) jobb hellyé tenni. A Beeward progresszív szellemiségével közösségeket épít, jobb teljesítményre ösztönöz, ezáltal tökéletesen illeszkedik a gondolkodásomhoz.
Miért lettem Beeward nagykövet?
A cégalapító-tulajdonost, Mátét több évtizede ismerem. Egyszer már dolgoztunk közösen néhány évig egy szerkesztőségben, kifogástalan együttműködésben és kiváló hangulatban. Azóta ő komoly ügynökséget épített fel, majd amikor a Beewardot megmutatta, azonnal megtetszett az új projektje.
Mint az üdítő, friss, tavaszi levegő, úgy hatott rám a platform szellemisége. Lenyűgöző eredménynek tartottam (és tartom), ahogy ez a rendszer sokszor fásult, unott munkaközösségekből együttműködő, jó hangulatú és sokkal eredményesebb csapatot képes faragni.
Elhatároztam, hogy segítem a vállalkozást, elsősorban a kommunikáció, valamint a szövegírás terén, és igyekszem saját, széles körűnek mondható kapcsolati rendszerem minél több tagjához eljuttatni ezt a lehetőséget.


Miben tudok segíteni?
Z generáció integrációja
⚠️ A Z generáció nem ragaszkodik egyetlen munkahelyhez hosszú távon, ha nem érzi magát motiváltnak és értékesnek.
Hogyan segít a Beeward?
✅ Folyamatos és gyors elismerés lehetősége – nem kell hónapokat várni egy teljesítményértékelésre.
✅ Segíti a csapaton belüli kommunikációt és együttműködést, így a fiatal munkavállalók nem érzik magukat elszigeteltnek.
✅ A gamifikáció és interaktív elemek játékossá teszik az elismerést, így nem csak egy „kötelező” HR-eszköz marad.
Magas fluktuáció, elköteleződés hiánya
⚠️ A munkavállalók könnyen továbbállnak, ha nem érzik, hogy megbecsülik őket.
Hogyan segít a Beeward?
✅ Folyamatos visszacsatolást biztosít, így mindenki láthatja, hogy munkája értékes és számít.
✅ Erősíti a csapatkohéziót, így a dolgozók nem csak a munkához, hanem az emberekhez is kötődnek.
✅ Beépíti a cég értékeit az elismerési rendszerbe, így a dolgozók nem csak munkát végeznek, hanem egy közösség részének érezhetik magukat.
A dolgozók nem érzik magukat megbecsültnek
⚠️ Sok munkavállaló úgy érzi, hogy az erőfeszítéseiket nem értékelik megfelelően, ami csökkenti a motivációt.
Hogyan segít a Beeward?
✅ Lehetővé teszi az azonnali, nyilvános elismerést kollégák és vezetők részéről.
✅ Könnyen beépíthető a mindennapi működésbe, és azonnali érezhető változást hoz a csapat kommunikációjában.
✅ Csökkenti a kiégést – a rendszeres pozitív visszacsatolás erősíti az önbizalmat és az elkötelezettséget.
Csapaton belüli együttműködés és morál hiánya
⚠️ A csapatok széthúznak, nincs összetartás, és kevesen ismerik el egymás munkáját.
Hogyan segít a Beeward?
✅ A csapattagok egymásnak is adhatnak elismerést, így erősödik az összetartozás érzése.
✅ A rendszer ösztönzi a pozitív visszacsatolást, így nő a közösségi élmény és a csapatkohézió.
✅ Az egymás számára való jutalombeváltás ösztönzi a csapatmunkát és az összetartozás érzését.
A vezetők nem tudják, hogyan és mikor adjanak visszajelzést
⚠️ Sok vezető nem rendelkezik a megfelelő eszközökkel vagy szokásokkal az elismerés beépítésére.
Hogyan segít a Beeward?
✅ Struktúrát ad az elismerési kultúrához, így a vezetők tudatosan és következetesen tudják használni.
✅ Automatikus emlékeztetők és ajánlások, hogy a vezetők időben adjanak visszajelzést.
A cég nem tűnik ki a versenytársak közül
⚠️ Egy jól működő employer branding nem azt jelenti, hogy a cég jónak mondja magát – hanem azt, hogy a dolgozók mesélik el, miért jó a csapathoz tartozni.
Hogyan segít a Beeward?
✅ A dolgozók maguktól osztják meg a pozitív élményeiket, erősítve ezzel a munkáltatói márkát.
✅ Folyamatos elismerés építi a belső kultúrát, ami kívülről is vonzóvá teszi a céget.
✅ Az egyedi és motiváló jutalmak kiemelik a céget a versenytárshoz képest
Kiknek ajánlom?
Ugrás az interjúra

Rugalmas, átlátható és mindenki számára érthető rendszer. Területtől, pozíciótól függetlenül mindenki regisztrálhat, ezáltal a kollégák érezhetik, hogy hasonló megbecsülést kapnak.
Ugrás az interjúra

Tehát elmondhatom, igen, a platform levette a vállamról, hogy minden egyes alkalommal csak az én feladatom megdicsérni a kollégákat, ha valamit jól tettek. Ez a folyamat most már egymás között és nélkülem is működik.
Ugrás az interjúra

Ugrás az interjúra


Beszélgessünk
Ha érdekel, hogyan hozhat elismerés alapú szemléletváltást a Beeward a cégedbe, foglalj egy rövid bemutatót! 🚀
Tudtad? A jótékonysági szervezetek számára a Beeward teljesen ingyenesen elérhető, mert az elismerés minden közösségnek jár! 💛