Az X és Y generációk tagjainak azonban kifejezett igénye, hogy minél gyorsabban visszacsatolást kapjanak. Ezt a magánéletükben a közösségi oldalak segítségével megkaphatják a lájkok bezsebelésével, a munkahelyükön viszont gyakran már nem ilyen egyszerű a helyzetük. Pedig itt is folyamatosan igénylik, hogy teljesítményükről minél hamarabb visszajelzést kapjanak. Ha viszont ez hiányzik a kultúrából, akkor könnyen előfordulhat, hogy rövid időn belül távoznak. Persze ez nem jelenti azt, hogy az idősebbek ne vágynának a visszajelzésre, csak más körülmények között szocializálódtak, ezért nem adnak ennek akkora hangot.
A pozitív visszajelzés ereje
Ha végiggondoljuk az ember fejlődését csecsemő korától kezdve, már eleve látjuk, hogy a pozitív külső visszacsatolásnak milyen fontos szerepe van fejlődésünkben. A kisbaba elsősorban a cselekedeteire adott szülői reakciókra hagyatkozva helyezi el magát a világban. Például a mosolyára adott örömteli szülői viselkedés, olyan pozitív megerősítést jelent számára, mely arra ösztönzi őt, hogy folytassa ezt a magatartást.
Leegyszerűsítve a dolgot, a felnőtt embereknél sincs ez másképp. A szocializáció során az anyáról való leszakadást követően az intimitási igényünk átalakul és társas kapcsolatainktól várjuk, hogy felismerjék jelenlétünket, elismerjenek bennünket, cselekedeteinket. Természetesen ez a visszajelzés iránti vágyakozás a munkahelyi kapcsolatainkban is jelen van, sőt kiemelt fontossággal bírnak.
Mindannyian valamilyen cél elérése érdekében dolgozunk, és ezek a célok a munkahelyünkön általában az egész közösség számára jelentőséggel bírnak. Éppen ezért nagyon lényeges, hogy tudjuk, erőfeszítéseinket elismerik a környezetünkben lévők.
Kitől várjuk a megerősítést?
Szándékosan nem csak a vezető-beosztott kapcsolatra hegyezzük ki a visszajelzés szükségességét, mert ugyanilyen fontos szereppel bír a munkatársak közötti mindennapos interakciókban is. A legtöbb vállalatnál az alkalmazottak az idő jelentős részét nem feletteseik, hanem közvetlen munkatársaikkörében töltik. A fent részletezett pszichológiai háttér miatt pedig éppen ezektől az emberektől várják a folyamatos megerősítést azzal kapcsolatban, hogy amit csinálnak az jó. Ennek hiányában elbizonytalanodnak, csökken az önbizalmuk, romlik munkájuk hatékonysága.
Egyértelmű, hogy vezetőként gondoskodnunk kell arról, hogy a visszajelzés intézménye már az alapoknál jelen legyen, a vállalati kultúra szerves részét képezze. Inspirálni kell munkatársainkat arra, hogy felismerjék és elismerjék egymás teljesítményét. Ha ezt elérjük, akkor észre fogjuk venni, hogy a csapat saját maga tartja fenn minden tagjának a munka iránti motivációját, anélkül, hogy vezetőként erre napi szinten figyelmet kéne fordítanunk.
Persze ettől függetlenül nem szabad elhanyagolnunk a vezetői értékeléseket sem. Ez a két dolog nem helyettesíti, hanem kiegészíti egymást, exponenciálisan növelve a visszajelzések hatékonyságát.
Objektív értékelés
Az már feladat függő, hogy melyik visszajelzési forma működőképes. A szabályozott, repetitív feladatoknál működhet az objektív értékelés, azonban összetettebb, emberi problémamegoldást igénylő munkánál elkerülhetetlen a szubjektív, érzelmektől nem teljesen mentes visszajelzés.
Fontos, hogy világosan meghatározott és megvalósítható célokkal dolgozzunk, melyek lehetőleg kihívást jelentenek az alkalmazottak számára. Azonban a gyakran ismétlődő apróbb feladatok könnyedén unalmassá válhatnak a munkatársaknak. Erre az esetre kiváló megoldást jelent a gamifikáció. A gamifikált rendszerekben azonnali visszajelzést kapnak a résztvevők minden lépésük után, ráadásul folyamatosan rálátnak a haladás folyamatára és a cél eléréséig hátralévő távolságra. Ezek a visszajelzések és az esetlegesen kilátásba helyezett jutalmak növelik az elköteleződést a kitűzött célok és az egész közösség iránt. A legegyszerűbb visszajelző eszköz a pontgyűjtő rendszer, legyen az akár egy áruház lánc pontgyűjtő akciója, vagy egy munkahelyi gamifikált visszajelző rendszer.
A gamifikáció a játékok tipikus elemeinek (pl. pontgyűjtés, versengés másokkal, játékszabályok) alkalmazása más területeken. Jellemzően az online marketing eszközként használják egy termékkel vagy szolgáltatással kapcsolatos elköteleződés ösztönzésére.
Személyes értékelés
Összetett feladatoknál, ahol a problémamegoldás emberi tényezőkön múlik, nem vagyunk képesek pusztán objektív szempontok alapján értékelni. Visszajelzésünket szükségszerűen érzelmeinkre, korábbi tapasztalatainkra alapozzuk. De ez nem feltétlenül jelent problémát! Vezetőként a legjobb amit tehetünk, hogy őszintén megosztjuk érzéseinket, nyílt reakciókat adunk. Ezzel meg tudjuk osztani kollégánkkal, hogy hatott ránk a munkája, értékeljük azt amit elért.
Mivel mi magunk is gyakran nehézkesen tudjuk kifejezni magunkat ezekben a helyzetekben, ezért még nehezebb dolgunk van, amikor munkatársainkat akarjuk motiválni arra, hogy a személyes visszajelzések adása mindennapjaik részévé váljon.
Személyes visszajelzés a mindennapokban
Mi úgy gondoljuk, hogy a gamifikáció a személyes visszajelzések kultúrájának megteremtésére is segítségül hívható. Maradjunk csak egy egyszerű példánál, a pontgyűjtésnél. Képzeljünk csak el egy platformot, ahol a munkatársak úgy adhatnak egymásnak azonnali pozitív visszajelzéseket, hogy közben pontokat adnak jutalmul.
Egy ilyen rendszer számos előnnyel jár:
- a munkavállaló megbizonyosodhat róla, hogy munkatársai felismerik és értékelik erőfeszítéseit
- folyamatosan látják munkájuk eredményét
- az esetlegesen kilátásba helyezett beváltható jutalmak növelik a munka iránti elköteleződést
- növeli a munkatársak közötti interakciók mennyiségét
- arra sarkallja a munkavállalókat, hogy pozitív megerősítést küldjenek egymásnak, ezzel pedig kollektívan növelik a csapat motivációját…
… és ez csak a jéghegy csúcsa.