„Ejj, ezek a mai fiatalok” – legyintettek már sok-sok évtizeddel ezelőtt is a szülők, nagyszülők, amikor gyermekeik, unokáik számukra érthetetlen vagy elfogadhatatlan tetteit, szokásait látták. A Z generációhoz tartozók 2025-re a munkavállalók több, mint egynegyedét teszik ki. A problémával tehát érdemes és kell is foglalkozni.
Ezt tette a Pécs TV Munka Világa című műsora is, amelynek vendége Klajkó Dóra szervezetpszichológus volt 2023 decemberében. A szakember szerint minden generációs csoportot az tart össze, hogy annak tagjai közösen éltek át valamilyen technológiai vagy társadalmi változást. Ezáltal hasonló, „túlélési” viselkedéskészletet alakítottak ki és működtetnek, ez igaz a munkaerőpiacon is.
Ez a nemzedék már gyermekkorától, teljes természetességgel használta a digitális eszközöket, így az internetet is. A Z generáció tagjai számára már a tájékozódásnak, az ismerkedésnek és a barátságok ápolásának színtere a közösségi média. Esetükben megváltoztak az olvasási és tanulási szokások, az egy témára való összpontosítás ideje csökkent az elődökhöz képest.
Munkakerülés vagy automatizáció? – milyen munkatársak a „Z”-k?
- Használói, sőt sokszor kitalálói is bizonyos folyamatok, munkafázisok automatizálásának
- Nem a sok, hanem a hatékony munkában hisznek
- Munkahelyi biztonságot, családias légkört, tisztességes fizetést szeretnének
- Fontos számukra az azonnali visszajelzés
- Nem a hosszú távú elköteleződést, inkább a kihívásokat keresik
- Előnyben részesítik a távmunka és a home office lehetőségét
Jogosan merül fel a kérdés: hogyan tudnak mindehhez alkalmazkodni a munkahelyi vezetők, akik más generációkat képviselnek? Ahogy Klajkó Dóra fogalmaz, a klasszikus, hierarchikus, szabályokkal, kontrollal működtetett szervezeti forma helyett arra van szükség, hogy tudatosan vonják be a döntéshozásba a „Z”-munkavállalókat.
Megtartani és motiválni a munkavállalókat? A megoldás: jutalmazás!
Cikkünkben eddig az elméleti alapokat fektettük le, általános helyzetképet adtunk. De hogyan lehet mindezt a gyakorlatba átültetni? A Beeward nevű közösségi platform a jó munkahelyi kapcsolatokat építi a mindennapokban. Célja, hogy összetartó és motivált csapattá alakítsa a munkaközösséget, amelynek tagjai életük aktív idejének 60-70%-kát egymással töltik.
A Beeward angol elnevezés persze nem véletlen, hiszen a méhek („bee”) szorgos, gyűjtögető társadalmára utal, és azt a díj („award”) szóval ötvözi. Ez a játékosított pontrendszer nyilvános visszacsatolást és elismerést tesz lehetővé munkatársak között, ezáltal sokkal hatékonyabbá és élményszerűbbé válik a közös munka.
Mi jelenthet pontot, azaz jutalmat? Egy közösen elfogyasztott ebéd, egy mozijegy, egy finom édesség, vagy akár az, hogy a „díjazott” munkavállaló határozhatja meg, milyen zene szóljon az irodában a háttérben. A lehetőségek száma végtelen, és az elismerések típusa tetszés szerint bővíthető.
A főnököknek is megéri: motiválja a munkatársakat
A Beeward természetesen nemcsak a munkavállalóknak, hanem a vezetőknek is nagy segítséget jelent. Leveszi a vállukról azt a terhet, hogy kizárólag a saját feladatuknak érezzék az elismerést, emellett folyamatosan tájékozódhatnak munkatársaik egyéni motivációiról. A platform még a közelgő ünnepnapokról is küld emlékeztetőt (születésnapok, kollégák évfordulói stb.).
Érdemes tehát tájékozódni, hogy milyen lehetőségeket rejt ez a rendszer. Már 40 csapat csatlakozott a Beewardhoz, ez 1 000 aktív kaptárlakót és havi 5 000-nél több elismerést jelentett.