A versenyszférában eltöltött több mint húsz év gyakorlati tapasztalata során nap mint nap szembesültem a középvállalkozói szektor és a nagyvállalatok szervezeti kihívásaival. Ennek hatására felerősödött bennem az igény egy hiánypótló, hatékonyságnövelő megoldásra, azzal a céllal, hogy a cégvezetők napi munkáját segítsem tehermentesíteni.
Mindig is fűtött a világ felfedezése, más kultúrák megismerése iránti vágy, 20 országban jártam, 4 nyelven beszélek, az utazások során megtapasztalt rugalmasság és a bennem élő örökös kíváncsiság adta azt a hajtóerőt, ami a vállalkozói világba vezetett.
Személyiségemet igazán az ügyfeleimmel történő kommunikáció során tudom megmutatni.
Az életem szerves részét képezi az önfejlesztés, ennek keretében többek között Élet Intelligencia Folyamatok és Erőszakmentes Kommunikációs tréningen vettem részt.
Az igazi inspiráció számomra az egyedi kihívásokban rejlik, ahol a megszerzett tapasztalataimmal és tudásommal segítek hatékonyabbá tenni a cégvezetők, szervezetek, magánemberek életét.