Reggeli ♥️ beeward.buzz

A teljesítményértékelés kapcsán szerintem nagyon sok cégvezető – hibásan – nem tudja, vagy nem akarja megtalálni a közös nyelvet. Hiszen nem csak a pénzbeli juttatás lehet motiváció

FunnyBee

Hol találkoztatok először a beewarddal, és mi fogott meg benne? 

Informatikus ismerősön keresztül hallottam először a beewardról, ő mesélt erről a menő munkatárs jutalmazó rendszerről. Régóta kerestem hasonló lehetőséget a csapatba, úgy éreztem, hogy be tudnám illeszteni a teljesítményértékelésbe. Már az applikáció tesztüzemmódja nagyon bejött.

Más módon is értékeltétek korábban a kollégák teljesítményét?

Persze. A csapatépítő bulik és az éves értékelés korábban is megvolt. Alapvetően a teljesítményértékelésnek a beeward egy szuper kiegészítése. Mivel a munkáltató nem vesz részt olyan hangsúlyos módon a jutalmazásban – csupán annyira, amennyire bármely más kolléga – így inkább a közösségépítés a célja szerintem.

Nagyon tetszik, hogy a döntés kikerül a kezünkből, és a kollégák organikusan oldják meg, hogy éppen ki a legjobb fej.

Mi az a jutalom, ami mindig nagyon hamar elkel?

Fiatal egyetemisták lévén az üveg bor az egyik legnépszerűbb a kollégák között, de szintén nagyon kelendő jutalom a könyvutalvány és a mozijegy is. 

Voltak meglepő jutalom javaslatok?

Jelenleg is vannak érdekes jutalmaink, például többféle masszázs, romantikus este a hostelünkben, de kvázi minden fent van a rendszerben, amit mi is árulunk – például elviteles kávéspoharak, ajándéktárgyak. Ezeken kívül el lehet menni tollaslabdázni, és be lehet váltani Renyagyár pólókra is az összegyűjtött pontokat.

Mi az, amit szerintetek ma, a cégvezetők gyakran elrontanak a teljesítményértékelés/jutalmazás területén?

A teljesítményértékelés kapcsán szerintem nagyon sok cégvezető – hibásan – nem tudja, vagy nem akarja megtalálni a közös nyelvet. Hiszen nem csak a pénzbeli juttatás lehet motiváció, ennél azért sokkal mélyebbre kell ásni. A KKV-szektorban, ahol a cégvezető ráadásul egyszerre könyvelő, HR-es és marketinges, nehéz erre is figyelni, de sokszor a jó munkaerő megtartása múlik ezen.

A közös nyelv nem feltétlenül a pénz, a jutalmazáshoz ennél mélyebbre kell ásni!

Ti is tapasztaljátok a generációs szakadékot, ami az Y és a Z generációk attitűdjéből fakad?

Hogyne. Van például nálunk egy oldschool kolléga, aki nagyon ellene van az online jófejkedésnek. Ahogy más közösségi platformot sem, úgy ezt az appot sem hajlandó használni. Neki többet ér egy kedves szó reggel, vagy egy apró meglepetés, ahelyett hogy a telefonunkat nyomkodva adogassunk pontokat egymásnak. Itt látszik igazán a generációs gap, hiszen az egyetemistáknak viszont kell a folyamatos, akár online visszajelzés.

#beeward #jutalmazz #légyteisjófej #mezesmadzag #beekind

Ajánlott bejegyzéseink

Csapatban gyűjteni jó

A kaptárak lakói eddig is szorgosan gyűjtögettek annak érdekében, hogy izgalmas jutalmakra használhassák el egyre csak gyarapodó mézüket. Nemrég azonban ezt újabb szintre emeltük, így...